Vincent

Vincent Malloy is seven years old
He's polite and always does as he's told
For a boy his age, he's considerate and nice
But he wants to be just like Vincent Price

He doesn't mind living with his sister, dog, and cats
Though he'd rather share a home with spiders and bats
There he could reflect on the horrors he has invented and wander dark hallways alone and tormented

Vincent is nice when his aunt comes to see him
But imagines dipping her in wax for his wax museum
He likes to experiment on his dog Abocrombie
In the hopes of creating a horrible zombie
So that he and his horrible zombie dog
could go searching for victims in the London fog

His thoughts aren't only of ghoulish crime
He likes to paint and read to pass some of the time
While other kids read books like "Go Jane Go"
Vincent's favorite author is Edgar Allen Poe.

One night while reading a gruesome tale
he read a passage that made him turn pale
Such horrible news he could not survive
For his beautiful wife had been buried alive

He dug out her grave to make sure she was dead
Unaware that her grave was his mother's flower bed
His mother sent Vincent off to his room
He knew he'd been banished to the tower of doom
where he was sentenced to spend the rest of his life
alone with the portrait of his beautiful wife.

While alone and insane incased in his doom
Vincent's mother burst suddenly into the room
She said, "If you want, you can go out and play
It's sunny outside and a beautiful day."

Vincent tried to talk but he just couldn't speak the years of isolation had made him quite weak
So he took out some paper and scrawled with a pen:
"I'm possessed by this house and can never leave it again." His mother said, "You are NOT possessed and you are NOT almost dead
These games you play are all in your head
You are NOT Vincent Price, you're Vincent Malloy
You're not tormented or insane, you're just a young boy
You're seven years old, and you are my son
I want you to get outside and have some real fun."

Her anger now spent, she walked out through the hall
While Vincent backed slowly against the wall
The room started to sway, to shiver and creak
His horrored insanity had reached its peak
He saw Abocrombie, his zombie slave
and heard his wife call from beyond the grave

She spoke through her coffin and made ghoulish demands
While through cracking walls reached skeleton hands
Every horror in his life that had crept through his dreams
swept his mad laughter to terrified screams

To escape the badness, he reached for the door
but fell limp and lifeless down on the floor
His voice was soft and very slow

As he quoted "The Raven" by Edgar Allen Poe:

"And my soul from out that shadow that lies floating on the floor Shall be lifted...Nevermore."

Vincent

Hétesztendős csupán a kis Vincent Malloy,
Szófogadó gyermek, illedelmes, komoly.
Hibát nem is venne senki észre benne,
Hogyha példaképe nem Vincent Price lenne.

Kutyát, macskát megtűr, húgával jól bánik,
Pedig testvér helyett denevérre vágyik.
Rémtanyát szeretne, hol jókat borzonghat,
S kihalt folyosókon kínok közt bolyonghat.

Nénikéje azt hiszi, a légynek sem tud ártani,
Pedig Vincent szeretné őt híg viaszba mártani.
Kísérletnek veti alá ebét, Abercombie-t:
Azt kutatja, hogy csinálhat a kutyából zombit.

Terve szerint tacskóból lett bősz zombi-ebével,
London-szerte kísért majd, és emberhúst ebédel.
Mikor épp nem vérfürdőre vágyik epekedve,
Festeni szokott, vagy olvas, ha ahhoz van kedve.

Más gyerek a Grimm-meséket tartja megkapónak,
A kis Vincent inkább hódol Edgar Allen Poe-nak.
Tőle olvasott egy mesét valamelyik este,
S egyszerre csak megremegett lelke - és a teste.

A borzalmas hír olvastán csak fogta a fejét:
Élve tették koporsóba gyönyörűszép nejét!
Ásni kezdett, hogy megnézze él-e még a hulla,
Nem is sejtve, hogy az anyja virágágyát túrja.

- Mars fel rögtön a szobádba! - szól anyja ítélete,
S Vincent tudja: zord falak közt telik eztán élete.
Szűk és hideg toronyszoba baljós homályában
Holt hitvese mered majd rá, portré formájában.

A sok kíntól szegény Vincent zavart lett és kába,
Hanem akkor édesanyja lépett a szobába.
- Menj ki az udvarra - mondta -, jobb lesz, ha ott játszol.
Nem árt egy kis friss levegő; betegesnek látszol.

Szegény Vincent hiába is próbált válaszolni.
A sokévi magány után egy szót sem bírt szólni.
Papírt s tollat vett elő hát, üzenete ennyi:
&"Megszállt a ház szelleme, és nem enged kimenni!&"

- Most már aztán elég legyen! - fakadt ki az anyja.
- Nézd csak, miket hord itt össze a haszontalanja!
Jegyezd már meg, édes fiam: neved Malloy, nem Price.
S nem vagy őrült rémregényhős, csupáncsak egy kissrác!

Csak kuksolsz itt, s badarsággal van tele a fejed.
Menj le szépen az udvarra, ott van most a helyed!
Azzal kiment, s becsukta az ajtót maga után.
Vincent meg a falhoz hátrált, tétovázva, sután.

S lám egyszerre, nagy recsegve megnyíltak a vén falak,
S mit csak elme szülni képes, feltűnt minden rémalak.
Vincent holtraváltan nézte ebe zombi-mancsait,
S hallgatta a halott asszony tébolyult parancsait.

S míg a hulla rettenetes óhajit hörögte,
A falakból csontvázkezek nyúltak ki zörögve.
Körös-körül egyre tombolt a kísértet-orkán,
Mígnem panaszos üvöltés tört fel Vincent torkán.

Elindult az ajtó felé, de ereje fogyott...
S félúton sem volt még szegény, midőn összerogyott.
Lélegzete akadozott, nyelve alig forgott,
Míg Edgar Poe "Holló"-jából két baljós sort morgott:

"Árva lelkem az árnyékból, mely a padlót lengi be Nem szállhat fel Sohasem."